I. SIOSZ Szakmai nap Kecskemét

I. SIOSZ Szakmai nap Kecskemét

A SIOSZ a Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola Lánchíd Utcai Sport Általános Iskolájával közösen 2019. október 21. napján hétfőn tartottam meg az első szakmai napját.

A szakmai nap központi témája volt  az általános iskolákba működő beiskolázás gyakorlat, ide kapcsolva az óvodákkal történő kapcsolattartást és az ovis gyerekek mozgásfejlesztését, továbbá a tanulásmódszertan tárgy szerepe és helyzete a sportiskolai kerettantervben. 

Rózsa József SIOSZ elnök megnyitóját követően Marunák Mária a Szegedi Tudományegyetem Életvezetési Tanácsadó Központjának munkatársa tartott előadást tanulásmódszertan témakörben. Az első bemutatkozó iskola a házigazda  Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola Lánchíd Utcai Sport Általános Iskolája volt, akiknek az előadását kiemelkedő érdeklődés övezte. Külön érdemes kiemelni az általuk bemutatott "Jó sportiskolai gyakorlatot". 

A kávészünetet követően a Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola mutatkozott be, majd a vidéki példákat követően a résztvevők az Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskolával ismerkedhettek meg Budapestről. A szakmai napot Nyilas Bea előadásával a Bolyai János Gimnázium zárta Kecskemétről.

A szakmai napról készült képeket megtekinthetik a galériába az előadások egy része pedig a dokumentumtárból letölthető.

Várunk minden kedves érdeklődőt a II. SIOSZ Szakmai Napra Miskolcra 2019. november 20. napján.