Sportiskolák Országos Szövetsége

2013-12-19 Bajzát Rafael
Sikeres a Sportiskolai program
 
A Sportiskolai program egy speciális utánpótlás-nevelési rendszer. A program az 1-12. (13.) évfolyamos tanulók iskolai nevelését és oktatását, továbbá sportnevelését és sportoktatását támogató komplex pedagógiai és sportszakmai rendszert foglalja magába. A közoktatási intézmény a 6-20 éves korig terjedő időszakban a sportoló tanulók tankötelezettségéből fakadó kötelezettségeinek és a sportkarrier építésének lehetőségét igyekszik összeegyeztetni és összehangolni. A rendszer fontos elemei az egyesületi formában működő Sportiskolák is.
A program működéséről Székely László szakmai munkatárssal beszélgettünk, abból az alkalomból, hogy Heves megye sportiskoláit ellenőrizte.
- Egerben a Kemény Ferenc Sportiskola, a Gárdonyi Ciszterci Gimnázium és az Egri Városi Sportiskola jó együttműködésben dolgozik. Biztosított a felmenő rendszer. Erről Székely László, a MOB sportiskola program szakmai munkatársa személyesen is meggyőződhetett, amikor is meglátogatta az intézményeket. Az országban mintegy száz iskola része a köznevelési sportiskolai rendszernek.
- A Magyar Olimpiai Bizottság számára nagyon fontos az utánpótlás - nyilatkozta Székely László. - A három utánpótlás program a Sport XXI, a Héraklész, a Csillag és Bajnok program, továbbá a sportiskolai program fontos szerepet tölt be a sikeres működtetésben. Nagyon jó a kapcsolat a különböző programok között, Lehmann László sportiskolai program vezető, Pigniczki Dorottya XXI, és Tóth József a Héraklész program igazgatói együttműködnek. Az intézmény látogatásoknál is példás összefogással dolgozik a három terület. Az ellenőrzések koordinálása, megszervezése a feladatom. Tervet készítünk, és megadott tematika szerint kell útra kelnünk. Vizsgáljuk a sportági kerettanterveket, és az adott intézmény infrastrukturális helyzetét.
- Feszített tempóban ellenőrzünk, akár heti 3-4 alkalommal is járjuk az országot és felügyeljük a támogatott sportiskolákban folyó munkát. Meggyőződésünk, hogy nem csak telefonon, emailban kell tartani a kapcsolatot. A személyes kapcsolat is nagyon fontos. A tantestületekkel, igazgatókkal, tankerületi vezetőkkel, városi sportiskolák vezetőivel találkozunk. Az intézmények, a testnevelők is elvárják az edzések látogatását. A szakmai segítség és kontroll az ellenőrzések egyik fontos célja.
 
- Milyen a népszerűsége a sportiskolai programnak.
- Örömteli, hogy sok iskola szeretne csatlakozni a programhoz. Jelenleg 100 támogatott intézmény van, és több iskola szeretne kapcsolódni a programhoz. Folyamatosan bővül a rendszer. A normatív támogatás 30 ezer forint/fő/év nagyságrendű. 2014 március 31.-től differenciálást szeretnénk bevezetni. A helyi pedagógiai programoktól, sportágak költségigényétől is függ majd a támogatás.
 
- Az egyesületi tipusú (városi) intézmények is normatív támogatást szeretnének.
- A sportiskolai programban az élsportolók nevelésében az egyesületi tipusú intézmények helyzete sem mostoha. Elsősorban a városi önkormányzatok fenntartóként biztosítják a működési hátteret. Előreléptünk a pályázati lehetőségek terén. A kormányzati inzétkedések hatására jelenleg 16+18 sportágat támogat az állam. A sportszakmai elbirálást a MOB szakemberei végzik. Korábban soha nem látott nagy összegek áramlanak a sportba. A szövetségek a sportágfejlesztési programjaik elkészítésénél legfontosabb elemként szerepeltetik az utánpótlás nevelést. Ezen a csatornán keresztül is számíthatnak műhelytámogatásra a sportiskolák.
 
- A MOB pénzek lehívásánál jól járhatnak az iskolák.
- Nagy előnye a sportiskoláknak. hogy egy-egy kiváló sportoló sikere az iskola, a tantestület, edzők, egy nagyobb települési közösség érdeme. A sportiskolák a kompetencia mérések szerint bőven az átlag felett teljesítenek. A MOB vezetői felismerték mekkora szerepe az élsport sikereiben a sportiskolásoknak. Az oktatási vonalon is segítőkészen álltak a programunkhoz. A Diáksport szövetséggel jó a viszony, egymásra épülnek a feladataink.
 
- Az utánpótlás sportolók számára egyre több nemzetközi megmérettetés.
- Idén az utrechti Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál kiemelkedő esemény volt, magyar sikerekkel. A Héraklészes programban résztvevők számára ez jó felkészülés és tapasztalatszerzés. A végcél a sikeres olimpiai szereplés. A Sportcsillag program nagy segítséget jelent. A londoni eredmények után nagy kihívás a riói olimpia- zárta mondadndóját Székely László.
 
Életpálya modell
 
Kovács Géza a Sportiskolák Országos Szövetségének elnöke hozzátette: - Lehmann László programigazgatóval azon dolgozunk, hogy a sportiskolás térképen a fehér foltokat megszüntessük. A köznevelési és egyesületi iskolák együtt működése a fontos feladat. Büszke vagyok rá, hogy Egerben ezt tudtuk megvalósítani. Életpálya modellt dolgoztunk ki, amelybe az Eszterházy Károly Főiskola is csatlakozott . Eger országosan is jó példa. A város támogatja a sportot, sportiskolásokat. További célunk, hogy amikor végeznek a főiskolán akkor a városban kapjanak munkahelyet. A Sportiskolai rendszer működőképes, a MOB és a Kormány is támogatja. A MOB-nál kidolgozás alatt áll az a javaslat, amely szerint az egyesületi sportiskolák is részesülnének normatív támogatásban.

 


 

MOB MOA NUPI