2014-02-10 Bajzát Rafael
Ökölvívás - Megújult teremben az Észak-magyarországi  Tigrisek
Vasárnap hivatalosan is átadták az Egri Városi Sportiskola Hadnagy úton található megújult ökölvívó edzőtermét, amely az Észak-Magyarországi Régió Központjaként is funkcionál majd a jövőben . A hajdani vívócsarnok felújítását a Magyar Ökölvívó Szakszövetség, az Emberi Erőforrások Minisztériumával és a Magyar Olimpiai Bizottsággal közösen finanszírozta azb ökölvívás sportágfejlesztési koncepció megvalósulásának érdekében. A létesítmény avatásán Kovács Géza az Egri Városi Sportiskola igazgatója , a SIOSZ elnöke mondott köszönetet a rövid határidővel megvalósult fejlesztésben résztvevőknek. A létesítmény otthona lesz az Észak-magyarország legtehetségesebb bunyósainak. A sportiskolás szakosztályok között az egyik legeredményesebb az ökölvívás. Kovács László a Magyar Ökölvívó Szakszövetség szövetségi kapitánya, a régiós programok irányítója elmondta, hogy a boksz fejlődése szempontjából kiemelkedő jelentősége van az ország területén működő 8 régió központban. Meg kell találni azokat a tehetségeket, akikből lehetnek a jövő bajnokai, olimpikonjai. A program elindulása az első lépcső, a régiós csapatok közötti viadalok a következő állomás. A középtávú cél a 2020-as olimpiára megtalálni a nemzetközi szinten is sikerre képes ökölvívókat.
Rázsi Botond Eger Megyei Jogú Város alpolgármestere kifejezte örömét, hogy a város több sportágban is régióközpontként működhet. A sportlétesítmények fejlesztése is folyamatosan napirenden van. A megújult edzőcsarnok után a birkózó csarnok következik, küszöbön áll a Kemény Ferenc Sportcsarnok felújítása is. .

Az ünnepélyes szalagátvágás után az egri ökölvívás támogatásáért emlékplakkettel jutalmazták Dr. Bartha Csabát (MOB), Dr. Csötönyi Sándort (MÖSZ), Kovács Lászlót (MÖSZ), Habis Lászlót (Eger polgármestere). Rázsi Botondot (Eger alpolgármestere) Bódi Zsoltot (Bódi Művek Kft.), Dorkó Pétert (EVSI) valamint a csarnok falait díszítő alkotásokért Blaskóné Suszter Anita munkáját. Elismerték a felújításban való közreműködését Bodnár Gábor EKVI igazgatónak.

A losonciak részvételével határokon átívelő nemzetközi régiós boksz pofonpartin összen 11 klub 69 versenyzője mérlegelt. Huszonhat pár lépett szorítóba és vívott küzdelmes csatákat. A legifjabbak bemutató meccseken bokszoltak. Dorkó Péter az Egri Városi Sportiskola vezetőedzője, a régióközpont szakmai vezetőjének tájékoztatása szerint az Észak-magyarországi régiós bunyósok Tigrisek néven szerepelnek majd az országos viadalokon.

Kovács Géza az Egri Városi Sportiskola igazgatója elmondta, hogy a Bódi Művek Kft. munkatársainak köszönhetően rövid határidő alatt megvalósult a terem festéset, a bordásfalak cseréjet, a védőhálók cseréje, a radiátorok tisztítása és festéset. At EVSI szakemberi az öltözők, irodák, szertár festését, az edzőterem világítás karbantartását végezték el. Sporteszközökkel, sportszerekkel is gyarapodott a szakosztály.

Kovács László a magyar válogatott szövetségi kapitánya elégedett volt a látottakkal: - Öröm látni egy régióközpont beindulását. Lehetőség van arra, hogy a régión belül közös edzéseket tartsanak. Találkozhatnak és fejlődhetnek a térség legjobb bunyósai. A legfontosabb cél, hogy felkutassuk és gondozzuk a tehetségeket. Vannak olyan gyerekek akik gyorsan tudnak eredményt elérni, de vannak akik később érnek be. A régióközpontban van lehetőség velük is foglalkozni. A válogatott képzési formák megmaradnak. Az a célunk, hogy év végére minden régióban alakuljon ki egy válogatott. A régiók közötti csaták erősíthetik a közösségeket. A magyar edzők szakmailag jó szinten állnak. Európában az első tízben, világszerte a legjobb 20 között vannak. Felvesszük a versenyt a tradicionálisan jó nemzetekkel. Sportágunk nyertese a MOB támogatási rendszerében történt változásoknak. A sportágfejlesztési koncepciónk, programunk jó és megvalósítható. Ennek fontos része a régiós rendszer. Örömteli, hogy az ökölvívás a NOB értékelési rendszerében is egy kategóriával előre lépett, köszönhetően a Londonban látott olimpiai versenyeknek. 

 


 

MOB MOA NUPI