2016-01-31 Bajzát Rafael

Sikeres sportiskolás konferencia

Rekordot jelentő résztvevővel, több mint 70 intézmény, 150-nél is több intézményvezetőjével, testnevelőjével és sportszakemberével rendezett a sportspecifikus tantárgyak tükrében országos sportiskolai konferenciát a Csanádi Árpád Általános Iskola, Sportiskola és Középiskola, a Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium, a Sportiskolák Országos Szövetsége és a Magyar Olimpiai Bizottság. A Magyar Sport Házában tartott fórum első részében vitaindító előadások hangoztak el a köznevelési típusú sportiskolák sportspecifikus tantárgyainak oktatásáról, majd szekcióülésekre került sor.

Kovács Géza MOB-tag, a Sportiskolák Országos Szövetsége elnökének köszöntője után Lehmann László, a MOB Sportiskolai programjának vezetője tartott előadást, aki a sportiskolai kerettanterv felülvizsgálatának szükségességéről beszélt.
- A jelenleg alkalmazott sportiskolai kerettanterv 2013 szeptemberétől van érvényben. Az eltelt két és fél tanév elég volt ahhoz, kellő tapasztalatot gyűjtsünk össze egy esetleges tartalmi korrekció megfogalmazásához  - fejtette ki Lehmann László, aki a kerettantervhez kapcsolódó taneszközök kidolgozását és a pedagógusok számára továbbképzések szervezését szorgalmazza.
Makovecz Éva a  Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium intézményvezetőjének összegzése  szerint a  konferencia létjogosultságát bizonyította a résztvevők magas létszáma és érdeklődése. -  A hozzászólások, vélemények alapján megállapíthatjuk, hogy a fent említett tantárgyak oktatásában szükség van a tapasztalatcserére. Eddig mindenki önállóan, egyéni módszerekkel dolgozott, de szeretnének továbbfejlődni, és a sportolók számára a mindennapi életben is használhatóbb tudást átadni. A tanácskozáson megjelent intézményvezetők és testnevelő tanárok egyetértettek abban, hogy szívesen részt vesznek hasonló jellegű szakmai munkákban.

Sport és szervezetei - Sátor Attila
Sporttörténet - Sebő Júlia
Edzéselmélet - Leitner József
Sportági ismeretek - Bognár Kornél
A köznevelési típusú sportiskolai kerettanterv felülvizsgálata - Lehmann László

 


 

MOB MOA NUPI